Don’t cry because it’s over, smile because it happened
 -ne szomorkodj, mert vége, mosolyogj, mert megtörtént

              Egy év. Pontosabban szólva 11 hónap. Még pontosabban 328 nap. Ennyi idő telt azóta, hogy megérkeztem ide. Egy csereév ideje Németországban. Most éppen mikor ezeket a sorokat gépelem az autóban ülök a fogadó családommal és száguldunk a csehországi autópályán keresztül hazafele. Még pár óra és megérkezek a kis városkámban és újralátom a családom. Mikor belépek otthon az ajtón azzal a csereévem hivatalosan is véget fog érni. Úgy érzem új korszak közeledik. Ez a nyár és az utána jövő iskolaév biztosan teljesen másképp fog telni, mint bármelyik ezelőtt. Már nagyon várom, ahányszor rágondolok izgatott leszek.

Ugyanakkor ez az utolsó időszak is meghatározó szakasza volt az eddigi 17 hosszú életévemnek. Ha visszatekintek, akkor azt tudom mondani, hogy egy év nagyon gyorsan elmegy, mégis rengeteg dolog történik alatta. Annyira, hogy az ember megváltozik tőle testben és lélekben és legfőbbképpen fejben. Sok mindent látsz, sok mindent hallasz, sok féle emberrel találkozol. Mindenki kicsit másképp ábrázolja a saját perspektíváját. Lássuk mivel lettem gazdagabb ebben az évben.

Egy idegen családdal éltem, latin órákon punnyadtam, fociztam németekkel, meglátogattam a brémai muzsikusokat, egy kutya megette a vacsorámat, lejárattam magam egy egész osztály előtt, voltam Oktoberfesten, része voltam egy bicikli utáni nyomozásnak, kosaraztam egy gyilkos ligában, bejártam Németországot, fürödtem a fagyos Északi-tengerben, sütöttem az osztályomnak pogácsát, tartottam németül prezentációt, egy tacskó megette a papucsom, játszottam szenátort latin tanításon, sífutottam, láttam egy profi mentalista előadását, megettem 16 pizza szeletet egy este alatt, utaztam idegenekkel, egy húsvéti nyúl jelmezben ugráltam az utcán, utaztam Lengyelországban, vezettem vitorlás hajót, boncoltam malac szívet, megismertem 374 új embert és egy percét sem bántam meg az egésznek.

              Összességében azt tudom mondani, hogy ez alatt az év alatt megtaláltam magamat és sokkal jobban ismerem azt, aki vagyok. Megerősödtem. Ennek az évnek csak pozitív hatásai voltak az életemre. Bárki is vállalkozna egy csereévre, ne gondolkodjon, menjen. Az életben nem azokat a dolgokat bánjuk meg, amiket megtettünk, hanem azokat, amiket nem.

               Ezen a nyáron egy könyvön fogok dolgozni, amiben a cserediákság pozitív hatásainak színét javát leírom, hogy ezzel jövő cserediákjainak segítségére lehessek.

              Ez egy nagyon meghatározó része volt az életemnek és ennek ti is része lehettetek. Köszönöm az egész éves kitartást és érdeklődést. Nagyon hálás vagyok értetek.

              Most pedig lazán, faszán, de igazán előre a jövőbe!

UI: A hajama azért minden képen más mert volt egy hosszú utolsó éjszakám.

              Pontosan 5 nap van hátra a hazaindulásig. Olyan ez mintha egy 5 napos nyári táborban lennék. Már látom, hogy nagyon gyorsan el fog telni ez az idő. Most még itt, egy szemhunyással később pedig már otthon. Izgalmas nyár fog rám köszönteni, alig várom.

              Az évem végének közeledtét a német barátaim és osztálytársaim is érezték, így kedd este összejöttünk még egy kis találkozóra. Az összejövetelre egy nagy kertes ház zöldellő pázsitján került sor.

              Először csak ültünk a kerti asztalnál és a hangulat se volt a csúcsponton. Ezen a ponton még nagyon reménykednem kellet benne, hogy a dolog lesz jobb is. Nem akartam azt, hogy csalódottan menjen haza bárki is, ha már ilyen szép számban összegyűltek részben miattam. Egy utolsó jó emléket még hátra akartam hagyni.

              Nyolc körül megérkezett a várva várt pizza és ez beindította az események láncreakcióját. Ha teli az ember hasa, akkor több energiája van és aktívabban vesz részt a társas folyamatok lebonyolításában. Ez is lehetett volna az oka a folyamatok katalitikus beindításának, de nem ez volt. A valódi ok az, hogy a zsír felszívja az alkoholt, így mindenki bátrabban töltött a limonádéból a pohárkájába. Következő két órát játékokkal és beszélgetéssel töltöttük.

              Tíz órakor hatalmas meglepetésben volt részem. Nekem erről nem szóltak, de a többiek már a megbeszélt találkozó előtt egy órával megérkeztek, hogy elkészítsenek egy szuper ajándékot. Sütöttek közösen egy hihetetlenül finom sütit és most figyelj… Dobpergés… Kitöltötték a barátság egyszarvúságos füzetét nekem. A könyvben vicces, de igaz adatok szerepelnek róluk és egy kép, így soha nem fogom elfelejteni őket. Nem mintha ez kép nélkül megtörténhetne.

              Fél 11-kor biciklire szálltunk és eltekertünk az erdőn keresztül az Elba partján fekvő szabad strandig.  Nagyon fognak hiányozni ezek az éjszakai bandás biciklizések a pusztán át. Az utolsó este különösképpen izgalmas túra volt, mert egy héttel ezelőtt hatalmas vihar söpört végig az egész térségen és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan vitt magával pár fát is. Minden 100. méteren le kellett szállni a két kereken guruló járműről és szépen átemelni egy-egy tönkön. Azt hiszem feltaláltunk egy új olimpiai sportágat, melyet szabadon a gátfutás után gátbiciklizésnek neveznék el.

              Az este hátralevő részében rittyentettünk még egy hatalmas tábortüzet a parton és énekeltünk, mint valami hamis asszonykórus. Végül valamikor kettő és három között értem haza és egy kisebb homok hegyet hagytam magam után a fürdőszobában.

              A következő öt napomat pakolással, takarítással, és szereléssel fogom tölteni.

              Az iskola utolsó hetében az osztályok egyhetes kirándulásra indulnak, ahol pont ugyanazokat a dolgokat csinálták, mint a Magyarország bármilyen osztálykiránduláson. Kivéve 11. osztályban, ahova én jártam, mert ebben az évfolyamban a diákok tanulmányi úton vesznek részt. Hogy miben különbözik ez egy mezei túrától? A következő pár perecben erről fogok beszámolni. Érdemes velünk maradni, a reklám után folytatjuk.

              Az év elején én Göttingent jelöltem meg úti célul, ahol természeti tudományokkal foglalkozunk. A városban üzemel egy nagy egyetem, ahol minden évben 30.000 ifjú tanonc vesz részt magas fokú kiképzésben.

              A tábor táborozós részéről annyira nem írnék, mindenki el tudja képzelni, hogy, hogy is zajlik egy csemete tábor. Na de, amire most hangsúly fog kerülni az a tanulmányi tábor tanulmányi része.

              Kedden, szerdán és csütörtökön egy X-Lab nevezetű laboratóriumba tartózkodtunk és mi magunk végezhettünk el kísérleteket fizika, kémia, biológia és neurofizika területein.

              Az első nap volt számomra a legérdekesebb. Mindig is szerettem volna vérben és szervekben dagonyázni, de eddig valahogy sosem került rá legálisan lehetőségem. Anatómia… mily gyönyörű tudomány ágazat. Hol lyukas tüdők hortyogása és vérző szívek sikolya töri meg a csendet.

              Kettes csoportokban foglaltunk helyet, és minden csoportot egy aranyos kis csomag várt: disznó tüdővel bebugyolált szív gratis lég- és nyelőcsővel. Itt látható eme gyönyörűség:          

              Első körben jól meg lehetett tapogatni mindent. Vidáman fedeztem fel, hogy Koca Úr nyelőcsövében még van pár darab céltévesztett zab szemecske leledzett. Vagy úgy is mondhatnánk, hogy az utolsó vacsora. A következő órákban kaptunk pár feladatot, mint például nyelőcső hámozás, a tüdő felfújása és a fő artéria preparálása. Az elején élveztem, de így öt óra után már kezdett elegem lenni. Minden elismerésem az orvosoké, akik órákat állnak a műtőasztalnál és nem remeg meg a kezük a fáradtság és a kockázat ellenére. Érős idegek kellhetnek hozzá.

              A szív kamrákra bontásával végeztünk, ahol kiderült, hogy igen tehetséges zenész vagyok. Még a szív billentyűkön is tudok zongorázni. De ez nem minden. A szívhúrokon is tudok hegedülni. Azt hiszem lapos vicc ennyi elég lesz mára.

              Szerdán elektromos halak kommunikációját vizsgáltuk különböző elektromosságot mérő eszközök segítségével. Hihetetlen, hogy az ilyen pöttömnyi lények mekkora elektromos teret tudnak létrehozni ion átalakulásokkal a testükben. Az igazán megdöbbentő az volt, hogy két akvárium között egy fém rúd összekötésével is képesek voltak felvenni a kapcsolatot.

              Az utolsó nap se mindennapi fizika órán vettünk részt. Radioaktív anyagok sugárzását teszteltük. Játszattunk alpha, beta és gamma sugarakkal. Még csernobili homok is volt elzárva a labor legmélyebb bugyrába egy szigetelt dobozban. A anyag még most is nagyon sugároz, pedig már eltelt harminc év a robbanás óta. Most írás közben megnéztem ezt a kis filmet, és elment a kedvem a viccelődéstől. Ezen kis animáción pedig az látható, hogy hogy terjedt el a Európában az atomfelhő.

 Ui: A labor még papírral is igazolta, hogy én, azaz Mánton Támok elvégztem egy kurzusukat.

             Hol volt, hol nem lesz, lett egyszer egy világjáró vándor. Ez a vándor intelligens volt és szép. (és nagylelkű, és életerős, és pozitív, és vidám, és jó szándékú, és jóságos, és kedves, és intelligens és szép) Egyesek azt mondanák, hogy Napra lehet nézni, de a Holdra nem. De minek írnám körbe a főhősünket tovább, az ittlátható kép jól tükrözi minden tulajdonságát:

              Egy napon ez a vándor elhatározta, hogy felkerekedik és elmegy világot látni. Főhősünk bepattant a lovas kocsijába és megindult észak felé. Csak hajtotta a lovakat és hajtotta, meg sem állt, amíg vége nem lett az útnak.  Egyszer aztán vízhez ért. Egy hatalmas tenger állta útját. Mivel későre járt, a vándor nem merészkedett vízre, hisz tudta ilyenkor bújnak elő legfélelmetesebb fenevadak a tengeraljáról. Egy közeli tanyán szállásra lelt. A ház gazdája elmesélte neki az ősi legendát, miszerint eme félelmetes vizekben él a Nagyon Húsevő Vízi Szörny. Úgy tartják, hogy ha a Vízi Szörny a tenger tetején bármi féle mozgást érez, feltör a mélységből és felfal minden élőlényt, kinek ereiben vér csorgadozik.

              A vándor a megterhelő út miatt igen fáradt volt és így korán nyugovóra tért. Hiába próbálkozott elszunnyadni, nem jött szemére álom. Forgolódott jobbról balra, ballról jobbra, egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a Nagyon Húsevő Vízi szörnyet. Így hát tervet eszelt ki.

              Másnap, ahogy a nap felvirradt és kakas kukorékolt, a vándor már úton volt a helyi vásár felé. Itt aztán felkereste a helyi boszorkányt, aki tíz tallérért cserébe teljesített a kívánságát: Egy eper sapkát kötött a legnemesebb aragóniai fonalból, mely varázslatos képességgel rendelkezik. Mindenki külső személő viselőjét epernek fogja látni.

                           Ahogy a sapka elkészült, az utazó a kikötőt tűzte ki céljául. Itt legénységet toborzott és hajót bérelt. Sok pénze ugyan nem volt, de ki ne adna egy epernek kedvezményeket. Mire a nap a fellegek legtetején járt és legerősebben tűzött, addigra a vándor és legénysége már a habokat szelték. A sapka bevált, ugyanis hírét, hamvát se látták egyetlen vízi szörnynek sem.

              Hét nap és hét éjszaka voltak úton, míg végül megérkeztek az Öröm és Boldogság Homokos Partjára. Itt aztán volt öröm és boldogság. Mivel szerencsére ez egy képes mesekönyv, így a boldogságnak mindenki maga utána járhat:

Itt a vége, ha meg nem haltak… Ma is élnek, ha fuss el véle.

               A legutóbbi hétvégén Oldenburgba látogattam el a fogadó szüleimmel, ahol a cserediák szerveztem által rendezett fogadásos vacsorára vettünk részt. 

              Az út viccesen kezdődött.  A tervezettnél egy órával később indultunk el és hatalmas örömünkre a dugó oly annyira a szívébe zárt, hogy alig szabadultunk. Végül jó más fél órával a hivatalos kezdés után megérkeztünk a találkozó helyszínére, egy jó négy órás úttal a hátunk mögött.

              Ahogy megérkeztünk, a kezembe nyomtak egy mikrofont és feltettek pár kérdést a csereévemmel kapcsolatban a jelen lévő ötven ember előtt. Az egész 2 percig tartott, utána lőttek pár fotót és ismét szabad voltam. Ezután a nagy megpróbáltatás után kint süti bazár várt kávéval. Miután magamba tömtem hat szeletet és mindenkinek köszöntem, akit korábban már volt szerencsém megismerni, megkezdődött a hatalmas internacionális focikupa.

              Az ecuadori, chilei csapat durván megnyert mindent. A srácok értettek hozzá, hogy hogyan szelídítsék meg a labdát a villámgyors lábaikkal. Két gól között olyan kevés idő telt el, hogy a bíró alig tudott levegőt venni két sípolás között. Szerencsére a hatalmas mészárlásukat félbeszakította a grillhús szállongó illata a levegőben. Mindannyian rohantunk az asztalok felé, hogy kitöltsük a futball miatt tátongó űrt a hasunkban.

              Három tányér hússal és egy vicces beszélgetéssel később alkalmam nyílt az embereket faggatni a csereévük minden kicsiny részletéről. Érdekes történetek derültek napvilágra, részben vidámak, részben kevésbé vidámak. Egy év hosszú idő és sok minden történik alatta, hideg is, meleg is. Viszont, ha jól csinálod a végén csak nyersz. Ehhez azonban kell egy fajta beállítottság, egy úgy nevezett MINDSET. Én idáig szemléletem szerint csak nyertem.

               Az este során sportoltunk még egy kört, és eközben lebeszéltük páran magunk között, hogy ma még egyszer közösen utoljára lezúzzuk a várost és bevetjük magunkat az éjszakába.

              Be is vetettük magunkat, pont úgy ahogyan ezt megbeszéltük, és jól elmulattuk az időt, míg végül az éjszaka fél négy körül úgy döntött, hogy most már elég és kivet magából. Valahogy eljutottunk a hotelig és bedőltem a megvetett ágyba. Másnap reggel a portástól kaptunk pár megvető pillantást a késői ékezésért és még pár megjegyzést is tett. Elvetemült egy alak volt. Nem nagy csoda, hogy a reggeli asztalnál alig tudtam tartani a  fejem, olyan álmos voltam. De hát ki mint vet, úgy arat.

              Aznap elautóztunk az Északi-tengerhez, ahol elhatároztuk apály ideje alatt, hogy átgyalogolunk a 13 kilométerre fekvő szigetre. A negyedik kilométer után észleltük, hogy ez nem fog menni, mert túlságosan lassúak vagyunk, és el fog mosni a víz az út felénél. Usain Bolt megirigyelné azt a tempót, amivel száguldottunk vissza a part felé. Mire visszaértünk már bokáig ért a víz, fél órával később már derékig.

              A hétvége összességében nagyon jól telt, nagyon örültem, hogy ismét viszont láttam pár embert, akiket ki tudja mikor látok újra a jövőben.

               Ezen a hétvégén Lengyelországot tűztük ki célul. A fogadó családom minden évben ellátogat ide, mivel a nagymama gyökerei innen erednek. Rendeznek évente egy nagy családi találkozót, ahol rengeteg sütit lehet enni.

              A történethez kiegészítő sztori, ami elég fontos: A németek szempontjából Lengyelország a térség „szegény” országa. Az a rémhír is terjeng, hogy Lengyelországban mindenki lop és minden rosszindulatú vicc mindig valahogy a lengyelek hátán csattan. Valószínűleg ez a rosszindulat a második világháborús események miatt alakult ki. Hitlernek nagyon fájt a foga erre a területre, sikerült is megszerezni kevéske időre, de aztán Németország elvesztette a háborút és ezzel együtt mindent, amit ez alatt az idő alatt megszerzett. Ezután a kelet-németekre majdnem negyvenöt év szívás várt az oroszoknak köszönhetően. Érthető, hogy a köznyelvben ez meghagyta a maga nyomát.

              Én is addig- addig hallgattam a szóbeszédeket, amíg elkezdetem alapot adni neki. Főleg a lopás részének. Így utólag fáj bevallani, de a pakolásnál elsődleges szempont volt, hogy csak olyan dolgokat rakjak be, amiket nem sajnálnám, ha ellopnák. Így befolyásolja a csoport viselkedése a kezdetben neutrális egyén viselkedését. Okosabbnak kellett volna lennem, és nem szabadott volna hagynom magam ilyen könnyen befolyásolni. Következőnek ha ilyen szituációba kerülök, biztosan ki fogom várni, hogy kialakítsam a saját véleményemet valamiről, amit előtte negatív hangvételben reklámoznak. Nem, ez nem azt jelenti, hogy várom majd, hogy kirabolnak, és utána kinyilatkoztatom majd, hogy mennyire naiv voltam és de igazuk volt. Ez azt jelenti, hogy nem fogom hagyni, hogy az emberek bemagyarázzák nekem a képzeteiket, olyannyira, hogy belém épüljenek.

              Na, ezt is megtanultuk, ugyanis Lengyelország nem az a lángokkal teli pokol, mint ahogy nekem azt lefestették. Igen, látszott rajta nagyon sok helyen, hogy kevesebb pénzük van, mint a németeknek, de hát valljuk be Közép- és Kelet-Európában kinek van több?

              Ennyit a szóbeszéd részéről. Hozzá kell még tennem, hogy a táj gyönyörű volt és magával ragadott a maga szántóföldes tanyasi stílusával.

             Szuper nagy tanulság kettő: Na ezt nem fogom tudni egy mondatban összefoglalni, most komoly történet jön. A nagymama nővére, Hilda 88 éves. 1944-ben másik négy testvére (2,4,6,14 évesek) a beteg anyjukkal egy lovas kocsin Németországba menekültek. Az apjuk ez alatt az idő alatt hadifogságban volt az oroszoknál. A lengyelek meg akartak minden némettől szabadulni a határaikon belül. Nem tudták hova indulnak, viszont abban biztosak voltak, hogy a helyzet ennél csak jobb lehet nyugatra. 3 hétig tartott az út. Hilda 16 éves fejjel úgy döntött, hogy marad. Ő már akkoriban ismert a volt férjét,(aki 5 éve halt meg) aki öt éven keresztül bujtatta őt a pincéjében a Lengyelek elől. Később összeházasodtak és családot alapítottak. 4 gyerekük született és most már a negyedik generációnál tart a család tőlük számítva.

              Ebből a sztoriból hatalmas háborús szerelmi menekülős drámát drámafilmet lehetne forgatni. Viszont egy valami nagyon érezhető belőle így 72 év távlatából: Minden döntés, főleg a nehéz elhatározások, meghozatala hatalmas hatással vannak későbbi életünkre. Ha Hilda is eljön és otthagyja akkori udvarlóját, akkor minden teljesen másképp alakul.

Spreewald. Lübben.

Hihetetlenül jó hely.

A várost úgy kell elképzelni, hogy teljesen fel van darabolva részekre és hatalmas folyó és patak rendszerrel van egybeágyazva. Olyan mint egy kis Velence, csak kevesebb a magas ház, és több természet. Hajókkal és biciklikkel ideális közlekedni és nagyon sokan ezt is teszik. Ez biztosítja azt a hatalmas nyugalmat és felüdülést, amit a hely áraszt magából.

Szerda este érkeztünk és ezt az éghajlat is érezte, ezért kezdettől fogva 27°C-től 30°C-ig ingadozó csodálatos napsütéses időjárásunk volt.

Szombat délelőtt kiültem a napra olvasni. Valahogy azon a vélemény voltam, hogy a lábamat nyugodtan kidughatom az UV zuhatagba, mert az úgy sem tud leégni. Frissítés: De le tud. Frissítés: Fájt.

Lapszéli jegyzet: Már egészen sok könyvet elolvastam ebben az évben. 11-nél járok. Az igazság az, hogy még így is le vagyok maradva, de majd nyáron meghúzom.

Minden este szupereket grilleztünk a naplementében. Szerintem mindenki ismeri az érzést, amikor 6 óra után kicsit lehűl a levegő, de még mindig fülledt, madárkák hangja szól, és friss grill hús szaga száll a levegőben. Csodálatos. Nem is lehetne többet kívánni.

És ha már naplemente, akkor kajakozás. Volt olyan szerencsénk, hogy a családi nyaraló a lassú folyású folyó partján feküdt, így bármikor is kedve szottyant az embernek egyet csobbanni, nyitva állt a lehetőség. A kajak mindig ott parkolt a ház előtt, csak bele kellett vetődni és vidáman elevezni a naplementében.

Viszont a legjobb dolog, ami ismét gyermeki kíváncsisággal töltött el, a következő:

A hétvége fénypontja az álló evezés volt. Ezt valahogy úgy kell elképzelni, mint egy nagy lapos szörfdeszkát, amit hullámok híján egy kis evezővel kell hajtani, miközben remegő lábal kell rajta egyensúlyozni. Először azt hittem hihetetlenül nehéz lesz, mert láttam az előttem lévők előadásában pár hatalmas esést a deszkáról töltött első 10 másodperc után. De többiek alapos elemzése után rájöttem a dolog nyitjára: Be kell hajlítani a térdemet. Ezzel a kis segítséggel egész jól tudtam tartani a stabilitásomat. Sajnos a vége felé túlzott önbizalmam miatt ugrálni kezdtem a deszkán , ennek köszönhetően volt szerencsém beleszippantani a 15 C-os vizecskébe. Ezután még egy kis ideig szórakoztam a deszkával még végül elviselhetetlenül hideg kezdett lenni. Megéri kipróbálni nagyon élvezhető.

Ezen hétvégén Lengyelországba folytatódik a kaland.

           A múlt hétvégém teljesen szabad volt, így itt volt az ideje valami szokatlant csinálni. Először Köln felé terveztem volna utazni low budget- en, de fájdalmasan kellett realizálnom egy olyan dolgot, amit az ember úgy vél, hogy tud, egészen addig, amíg nem kell tényleg utaznia. Az olcsó utazás árát idővel és/ vagy energiával kell kipótolni. A út oda-vissza 25 Euroba került volna busszal, de most jön a vicc, készülj: 9 óra busz út. Mivel egy hétvégém péntek délutántól vasárnap estig tart, így húzós lett volna 18 órát utazásra áldozni.

              Így hát a terv módosult. Lipcse sokkal közelebb volt és olcsóbb is az előző opciónál. Régóta hallottam egy trambulin parkról, amit nagyon ajánlottak, így ezt sem hagyhattam ki :)

              Előre kellett jegyet foglalni. Megcéloztam a legkésőbbi lehetséges időpontot: 20-22 óráig, és kerestem magamnak egy lelkes utazótársat. Megvettem egy egész napos vonatjegyet és 15 órára beütemeztük az indulást.

              Időközben utazó bajtársam megkérdezte tőlem telefonos üzenetküldő eszköz segítségével, hogy nem akarunk-e egy órával később indulni. Én éppen valaminek a közepében voltam, így ahelyett, hogy rögtön válaszoltam volna neki, hogy „Rendben, menjünk később”, a kérdést állításként fogalmaztam meg a fejemben, és konstatáltam magamban, hogy „Egy órával később megyünk.” Ledőltem egy kicsit aludni.

15 óra 12 perckor keltem és 3 nem fogadott hívás és pár borsos üzenet fogadott a telefonomon. Hadd idézzek:              
              1. Hol vagy, én itt várok….          
              2. A vonat 10 perc múlva jön.    
              3. válaszolj kérlek…       
              4. Már a vonaton vagy?
              5. Most indul, most fel szálljak vagy ne?              
              6. Nem szálltam fel, remélem nem hagytál itt...
Lapszéli jegyzet: A …-ok helyére mindenki képzeljen nem szép szavakat.

              Írtam neki, és megcéloztunk a 16 órát. Lekéstem a buszt, ami a pályaudvarra vitt volna, így találjátok ki, 16 órakor se mentünk Lipcsébe. 17 órakor végül a helyes vonaton ülve kezdtük meg a 45 perces utat. Mivel a lipcsei pályaudvartól a Jump House, ahogy ezt trambulin paradicsomot nevezik, még egy órára volt, így egy evést beiktatva 20 órára ippenhogy odaértünk.

              A park elég király volt. Nagyon sok mindent lehetett benne csinálni. Volt trambulin alapú kosárpálya, hatalmas szivacstenger, kidobós-játék pálya, harctér, ahol a ellenfeledet egy vékony pallosról kellett letaszítanod hihetetlen kegyetlenséggel a végtelen mélységbe. És persze egy hatalmas trambulin tér, ahol az oldal falak is trambulinként voltak kialakítva. Pár képecske:

              A hazaútról is érdemes lesz szólnom pár szót: kicsivel 22 óra után voltunk kint a helyről. 23 órára értünk vissza a lipcsei pályaudvarra. 23:25- kor indult a vonat vissza Dessauba, ahova körülbelül éjfél után 10 perccel érkeztünk meg. Ekkor realizáltam, hogy 4 óráig nem közlekedik vonat tovább az én kis városomba. Nem tudtam mitévő legyek.

              7 kilométeren keresztül ültem egy bicikli csomagtartón. Aki már próbálta, az tudja, hogy ez nem a legkellemesebb élmény, főlég amikor egy padka dobja meg a biciklit.

ITT AZ ELSŐ ANGOL BLOGOM: rakbo.com  Nagyon sokat jelentene, ha elolvasnátok, és a lent a fejem melletti kis felfele mutató hüvelyujjal jeleznétek az oldal főszerkesztőinek, hogy tetszett, amit csináltam � . Köszönöm

Régóta nem volt blog. Ez részben annak köszönhető, hogy ezerrel pörgök és igyekszem kihasználni minden itt töltött percemet. Most van időm kipróbálni új dolgokat. Elérkeztünk az utazás hajrájába. Már nincs több hátra az itt létemből mint két hónap. Wow. Mondanám, hogy nagyon gyorsan eltelt, de klisé lenne.  Így inkább azt mondom, hogy nagyon sok mindennel lettem gazdagabb ez alatt a röpke 9 hónap alatt. Élménnyel, baráttal, tapasztalattal. 
             Nem... ez a blog nem egy hatalmas könnyfakasztó nosztalgia írás lesz, ahhoz még túl korai. Itt most a jövőről lesz szó. A következő 2 hónapról és azután következő félévről fogok nektek beszámolni. Igen! Itt a vízió:
              Mivel az utolsó időszak nagyon húzós szokott lenni az idő végett (ahogy ez előtti cserediákoktól hallottam) így jól be kell osztani minden programot és kétszer meggondolni, hogy mire mond az ember igent. Ha valamire igent mondasz, akkor azzal minden másra nemet mondasz, jelenti ki az ősi kelta mondás. Így hát írtam magamnak egy kis utazásos német bakancs listát, hogy ezek a dolgok ki ne maradjanak az életemből:
                  - berlini Legoland
                  - cserediákokkal még egyszer találkozni
                  - elmenni Kölnbe
                  - megnézni Hamburgot
                  - Lipcse Jump-house
               Első körben ennyi. Nem hangzik soknak, de számítsuk bele, hogy ezeket a dolgokat meg is kell szervezni, és ha mindenhol csak egy hétvégét akarok maradni, akkor is ez egy hónapnyi program, úgy hogy még nem beszéltem azokról az utazásokról amik nem általam vannak szervezve (osztály kirándulás, családi nyaralás, kis csoportos kirándulások)
               Ezek csak a hétvégék, de akkor mivel telnek szerény hétköznapjaim? Ezzel:

             Pár tudják közületek, hogy pár hónapja ez egyik barátommal (aki szintén cserediák) fejünkbe vettük, hogy írunk egy könyvet, amolyan "Hogyan hozd ki a legtöbbet a csereévedből" félét. Itt a "hivatalos oldala". Ezt a projektet igyekszem hét közben és hétvégéken  mindenféle módon véghez vinni, de sajnos úgy érzem, hogy nem megy kellő tempóban. A cél az, hogy 18 éves korom előtt első könyves szerző legyek. Ez hajt! Mivel angolul írjuk, ezért a procedúra kicsit lassabb mintha magyar lenne, de én érzem az erőt. Ezt végigvisszük! Majd a fejlemények ide mindig felkerülnek.

             A német C1- es nyelvvizsgára is gőzerővel készülök, ahogy ezt a kicsi idő táblázatom is mutatja. Rendeltem egy nyelvvizsga könyvet, amivel már elkezdtem a hangolódást a kihívásra, holnap írom az első próbavizsgát. Emellett olvasok naponta egy rövidke gyerekmesét hangosan a kiejtés miatt. 
 
            Az edzés testedzést jelent, ugyanis még az év elején a fejembe vettem, hogy csinálok egy egy éves (amit most már biztosan folytatni fogok) body transformationt. Ez annyit takar, hogy pumpálok és egészségesen eszem, hogy megjöjjenek azok a várva várt betonkockák a hasamra. 

              Aztán még van egy dolog ami mostanában foglalkoztat és izgatottsággal tölt el. Ez pedig az angol blogolás. Pér hete megkeresett az internet csodáján keresztül egy nagyobb blog oldal cserediákoknak, mintegy 20.000 olvasóval. Megérdeklődték, hogy nem akarom-e kipróbálni magam náluk. Nem tudtam nemet mondani egy ilyen lehetőségre, ráadásul a közösség is jó, szóval csak is pozitív hatással lehet az angol írási készségemre. Ez a könyvhöz is jól jön. Az első cikkemet már meg is írtam, viszont ez még nem látható, ide is biztosan kikerül majd a link. Addig is : rakbo.com

Szóval megy a hajsza ezerrel.

Erőt egészséget a nehéz időkben. 

Ui:
Itt egy videó ami a rák felszámolásáról, a korosodás megállításáról és csecsemők tökéletesre fejlesztéséről szól. Üdv a génprogramozás csodálatos világában.

Már megszokhattam, hogy itt is, ott is új szokásokba botlom. Nem mindent csinálnak itt ugyanúgy mint otthon, sem fordítva. De ez az utazás szépsége, hogy mindig valami újat tapasztaljunk.  
         Nem volt ez másképp a ballagással sem. Vagyis az érettségizők utolsó iskolanapjával, ahogy ezt itt hívják.       
            Napközben itt is beöltöznek valamilyen keretmese szerint, pont úgy mint otthon. Most a varázsvilág témáját választották a ballagók, így láttam nap közben Harry Pottert, Gandalfot és mindenféle tündért.
            Viszont mégis van egy kicsike különbség. Nekik ezen a napon majdnem minden megengedett.  Ők nem csak körbevonulnak az egyik szünetben az iskolán és be-benéznek minden osztályban. Ehelyett már korán reggel hatkor megérkeznek az iskolába, hogy hatalmas barikádokat építsenek az egész udvaron és hogy befalazzák papírdobozokkal a bejárati ajtót.
         Amikor az udvar már teljesen járhatatlan mindenféle csapda miatt, akkor megkezdődik a móka: Az ártatlan kis nem végzős diákok elkezdenek megérkezgetni az iskolába, a 12. osztályok pedig lesben állva várnak. Amikor valaki be szeretne jutni a kapun egyszerre hárman vetik rá magukat az illetőre, és önkéntesmunkába kezdve, mindenféle hairspraykel és rúzsokkal javítani szeretnének az egyén megjelenésén. Oooh, milyen kedves. Ha elég gyors voltál és szerencsésen átjutottál a kapun épségben, akkor se várt rád szebb sors. Az akadálypályává átalakított udvaron szinte lehetetlen volt gyorsan mozogni, ezért a kedves vízi pisztolyos mesterlövészek hamar elérték céljukat.            
       Aznap alig láttam bárkit, akinek ne lett volna rúzsos a feje, vizes a ruhája vagy gyönyörű színekben pompázó haja.         
       De itt még nem volt vége! A harmadik és a negyedik óra kiesett egy bizonyos rendezvény miatt. A végzős osztályok mindenféle aranyos versennyel készültek tanáraiknak, hogy visszaadják a 8 éven keresztül kapott cirógatást tőlük.   
        Volt olyan tanár, akinek trutyiban kellett turkálni bogarakat keresve, másoknak rappelni az egész iskola előtt, másoknak sörpongot kellett játszania a diákok ellen, valamilyen undorító sziruppal sör helyett. (köztük volt az igazgató). És persze a balett tánc se maradhatott ki.  Szórakoztató volt, mármint diák részről. A tanárok nem tudom menyire örültek a hatalmas megpróbáltatásoknak. 

   Sörpong. Beletalálsz a pohárba, a másik csapa iszik.

        A műsor végén a ballagó osztály kiválasztottja átnyújtotta a mostani 11.-es osztály kiválasztottjának a érettségi szent botját, ami már 20 éve vándorol osztályról osztályra. Ez egy járóbot, ami ugye a ballagást szimbolizálja, és minden  osztály belegravíroztatja az időtartamot, amíg az iskolába járt. Valami ilyesmit újíthatnánk  mi is otthon.          
        Végül a műsor lezárásaként a 12. osztály jó voltából körülbelül 300 vízibomba repült a levegőbe egy perc alatt a nézőtér fele. Voltak nagy áldozatai a bombázásnak. A legszerencsésebbek úgy nézhetek ki, mint Leonardo DiCaprio a Titanic híres jelentének forgatása után. Még jó, hogy annyira meleg se volt.