A múlt hétvégém teljesen szabad volt, így itt volt az ideje valami szokatlant csinálni. Először Köln felé terveztem volna utazni low budget- en, de fájdalmasan kellett realizálnom egy olyan dolgot, amit az ember úgy vél, hogy tud, egészen addig, amíg nem kell tényleg utaznia. Az olcsó utazás árát idővel és/ vagy energiával kell kipótolni. A út oda-vissza 25 Euroba került volna busszal, de most jön a vicc, készülj: 9 óra busz út. Mivel egy hétvégém péntek délutántól vasárnap estig tart, így húzós lett volna 18 órát utazásra áldozni.

              Így hát a terv módosult. Lipcse sokkal közelebb volt és olcsóbb is az előző opciónál. Régóta hallottam egy trambulin parkról, amit nagyon ajánlottak, így ezt sem hagyhattam ki :)

              Előre kellett jegyet foglalni. Megcéloztam a legkésőbbi lehetséges időpontot: 20-22 óráig, és kerestem magamnak egy lelkes utazótársat. Megvettem egy egész napos vonatjegyet és 15 órára beütemeztük az indulást.

              Időközben utazó bajtársam megkérdezte tőlem telefonos üzenetküldő eszköz segítségével, hogy nem akarunk-e egy órával később indulni. Én éppen valaminek a közepében voltam, így ahelyett, hogy rögtön válaszoltam volna neki, hogy „Rendben, menjünk később”, a kérdést állításként fogalmaztam meg a fejemben, és konstatáltam magamban, hogy „Egy órával később megyünk.” Ledőltem egy kicsit aludni.

15 óra 12 perckor keltem és 3 nem fogadott hívás és pár borsos üzenet fogadott a telefonomon. Hadd idézzek:              
              1. Hol vagy, én itt várok….          
              2. A vonat 10 perc múlva jön.    
              3. válaszolj kérlek…       
              4. Már a vonaton vagy?
              5. Most indul, most fel szálljak vagy ne?              
              6. Nem szálltam fel, remélem nem hagytál itt...
Lapszéli jegyzet: A …-ok helyére mindenki képzeljen nem szép szavakat.

              Írtam neki, és megcéloztunk a 16 órát. Lekéstem a buszt, ami a pályaudvarra vitt volna, így találjátok ki, 16 órakor se mentünk Lipcsébe. 17 órakor végül a helyes vonaton ülve kezdtük meg a 45 perces utat. Mivel a lipcsei pályaudvartól a Jump House, ahogy ezt trambulin paradicsomot nevezik, még egy órára volt, így egy evést beiktatva 20 órára ippenhogy odaértünk.

              A park elég király volt. Nagyon sok mindent lehetett benne csinálni. Volt trambulin alapú kosárpálya, hatalmas szivacstenger, kidobós-játék pálya, harctér, ahol a ellenfeledet egy vékony pallosról kellett letaszítanod hihetetlen kegyetlenséggel a végtelen mélységbe. És persze egy hatalmas trambulin tér, ahol az oldal falak is trambulinként voltak kialakítva. Pár képecske:

              A hazaútról is érdemes lesz szólnom pár szót: kicsivel 22 óra után voltunk kint a helyről. 23 órára értünk vissza a lipcsei pályaudvarra. 23:25- kor indult a vonat vissza Dessauba, ahova körülbelül éjfél után 10 perccel érkeztünk meg. Ekkor realizáltam, hogy 4 óráig nem közlekedik vonat tovább az én kis városomba. Nem tudtam mitévő legyek.

              7 kilométeren keresztül ültem egy bicikli csomagtartón. Aki már próbálta, az tudja, hogy ez nem a legkellemesebb élmény, főlég amikor egy padka dobja meg a biciklit.

ITT AZ ELSŐ ANGOL BLOGOM: rakbo.com  Nagyon sokat jelentene, ha elolvasnátok, és a lent a fejem melletti kis felfele mutató hüvelyujjal jeleznétek az oldal főszerkesztőinek, hogy tetszett, amit csináltam � . Köszönöm