Be kell vallanom őszintén az utazásom előtt egyáltalán nem gondoltam volna, hogy az Oktoberfesten ennyi élménnyel és történettel fogok gazdagodni. Nagyon tartok tőle, hogy ezt az élményt nem lehet írásban elmondani, ezért most újítok kicsit: rengeteg kép, kevés rizsa.... : 

Az utazásom előtti két hétben legalább 10 emailt kellett megírnom és különböző aláírásokért könyörögnöm. El kellett intéznem a szállást, az utazást, a szervezeti jóváhagyást és a szülők jóváhagyását.... Ebbe sajnos körülbelül nyolc óra munkát fektettem és az utazás előtti negyedik napig nagyon úgy nézett ki, hogy feleslegesen. Aztán valahogy végül sikerült megszerezni mindent és szombat reggel elindultam a kis utazásomra:

A vonatút elképesztően kényelmes volt. A székeket szinte fekvőpózba lehet hajtani, emellett minden ülésben volt egy konnektor, emellett a vonaton külön étterem üzemelt. Talán ez megindokolja, hogy miért ilyen lehetetlenül drága. 6 óra utazás után megérkeztem Münchenbe, ahol a cserediákokból álló csapatom már várt: 

Miután gyorsan letettem a cuccaimat a a szálláson, bevetettük magunkat a fesztiválba. A hangulat szinte leírhatatlan. A metrón odafele mindenki ugrál és énekel, az utcán random emberek jönnek oda csak úgy egyet táncolni és mindenki népviseletet hord.

Eddig azt hittem, hogy az Oktoberfest csak a féktelen "perec evésről" szól, de amint kiderült lehet ott azért mást is csinálni. Például itt van ez:

Az olimpiai öt karika hullámvasút. Még az volt a szerencse, hogy elfelejtettem levenni a kalapom előtte és csak az indulás előtti utolsó pillanatban esett le, nem egy jó ötlet azzal a fejemen utazni. Gyorsan odaszóltam a biztonsági bácsinak, hogy lenne-e olyan kedves, hogy leteszi a fejfedőmet arra a félméterre lévő padra. A válasz csak annyi volt, hogy sorry, tartsd a kezedben. Így igen izgalmasan sikerült átmennem az öt hurkon. Talán így még élvezetesebb is volt.

A hétvége során legalább száz bajorral beszéltem és meglepő módon mind iszonyatosan örültek, amikor megtudták, hogy magyar vagyok. Néhány tudott akcentus nélkül folyékonyan káromkodni is.

A sátrakban csak azt szolgálják ki....pereccel, akinek van ülőhelye. Mivel a sátrak nagyon tele voltak szombaton, így ez szinte teljességgel lehetetlennek tűnő feladat volt. De nem egy magyarnak! Ahogy keresgéltünk helyek után véletlen betévedtünk az előrefoglalt asztalokhoz. Ahogy ott ácsorogtunk és három ülő srác közül a legvidámabb meginvitált minket az asztalához. Alapvetően ezt engedik a rendezők, de ezt ők valószínűleg nem tudták, vagy már nem igen emlékeztek rá a képsorozat sokat elmond:

Ahogy elárultam, hogy magyar vagyok már is sokkal nyitottabb lett a beszélgetés. Három korsó perec után, a foglalást intéző nénike észre vette, hogy valami hiba van a rendszerben és felszólított minket a távozásra. 

Ezek után meglátogattuk azt a füves területet, ahonnan a a legjobb a kilátás a fesztiválra. Ez egyben az a hely volt, ahová azok az emberek jártak aludni, akikbe már nem fért több perec. 

A hétvége ezután következő részét a vidámparkozás, perecezés, és evés váltakozása töltötte ki. Aki még nem volt, annak feltétlenül ajánlom hogy egyszer feltétlenül próbálja ki! Ez egy olyan élmény, amit nem lehet igazán átadni, átélni kell!

"Te meg mit nézel öcsi" arc
Végre valahára asztal.... meg perec