Az egész más fél éve kezdődött, amikor apa felvetette, hogy mi lenne ha két hétre elmennék Máltára angolt tanulni valamilyen nyelviskolába. Így lett. Azon a nyáron rengeteg új barátot szereztem a világ legkülönbözőbb részeiről. Remekül éreztem magam. Ha ez a két hét ilyen jól telt miért ne próbáljam meg több időre külföldön?
      Megvitattuk a családban az ötletet és egy évvel később, pont ezen a nyáron már lelkiekben a németországi egy éves cserediákságomra készültem. Abban a tutdatban keltem fel az iskolapadból, hogy augusztus 26-án indulok, ezért igyekeztem mindent belesűríteni a nyaramba. Családi nyaralás és táborok júniusban és júliusban, aztán egész augusztus a barátoké és bulié. Ez szuperül is ment addig, amíg július közepén írt a szervezet, hogy húsz nappal korábban kéne menni.... Így az augusztusi programom törlődött, de azért még egy utolsó buli belefért :) .
     Teltek múltak a napok, nem különösebben izgultam az utazásom miatt, Valahogy olyan egyszerűnek tűnt. "Kimegyek, megtanulok németül, hazajövök" Hát igen, azt hiszem kicsit naív voltam, de nem is nagyon akartam belegondolni az egészbe. Végül eljött a nagy nap. A családommal kimentünk a repülőtérre, feladtuk a csomagokat aztán sehol semmi mindenki sírni kezdett. Én meg ott álltam "ööö most nem tudom mit mondjak" tekintettel, megölelgettem mindenkit aztán gyorsan átslisszoltam a biztonsági kapun.
     Az utazás kényelmes volt, azt leszámítva, hogy egy kétes kinézetű férfi ült melettem, aki először elkezdte eldugdosni a táskáját a stewardessek elől, majd utána szipogva végignézte a képeit két évre visszamenőleg, mintha sohatöbbet nem látná a képen lévőket. Igen, kicsit be voltam tojva. 
    A gép landolt Berlinben, összeszedtem a csomagomat és elindultam a várók felé, ahol a fogadócsaládom várt rám. Eddig nem izgultam, hát most elkezdtem. A tisztánlátás érdekében fontos tudni, hogy alig beszélek németül, de legalább azt is gyengén. Az aktívnyelvtudásom körülbelül három szóból áll. Amikor megláttam őket sajnos a három szóból már is elhasználtam kettőt: "Guten Tag" 
   Berlinből az út Dessauig, ahol a család lakik, másfél óra az út. Kezdetét vette életem legviccesebb utazása. Amikor beszéltek figyeltem, mintha értenék valamit, amikor nevettek nevettem, mintha vicceset mondtak volna, amikor meg valami kérdés szerűt hallottam, akkor csak annyit mondtam: "Ja". A probléma az volt, hogy a kérdések nagy része nem eldöntendő volt...
  Út közben megálltunk enni egy hangulatos kis vendéglőben, ahol bár éhes voltam, nem én akartam a legtöbbet enni, így választottam az étlapról valamilyen kimondható nevű ételt. Amint utólag kiderült ez sima krumpli volt brokkoli mártással :') .
   Amikor hazaértünk megmutatták a szobámat és bepakoltam. Miután végeztem lementem és átadtam az ajándékokat, amiket Magyarországról hoztam. Annyira tetszett nekik, hogy folytatni szerették volna az autóban megkezdett beszélgetést az élet nagy dolgairól. Részükről megbeszéltünk mindent, de az én tudattomig csak ennyi jutott el:
    -Blablablablablablablablab?
    -öööö.... ja???.....
    - Ahh, blablablablablablabla.
    - Wie, bitte?
    - Blablablablablablablabla......
Ez körülbelül egy óráig így ment. Aztán kicsit bele fáradtak, ezért jobbnak láttam lefeküdni. Így telt az első nap. Másnap reggel úgy keltem fel, hogy tudtam holnap iskola....