Bummm, a történet folytatódik.... A héten az iskola terén is történt egy nagy előre lépés és hétvégém is ott volt a szeren:
     Mivel nyelvi készségeim fejlődtek az elmúlt időben, ezért mostanában ahelyett hogy csak úgy léteznék az órákon , próbálok valamit felfogni belőlük. És ezt a tanárok is érzéklik és igyekeznek segítőkészen fogadni a helyzetet. Sajnos időnként túlságosan is segítőkészek és úgy érzem csöppet túlértékelik a németemet. Így történhetett meg az, hogy törtélemből most tanári segédlettel esszészerkesztést és érvelés technikát kell tanulnom, meg az, hogy németből (kis engedménnyel csak) öt versszakos verset kell felmondanom,és az is, hogy kémia dolgozat után odajött hozzám a tanárnő, mondván lefénymásolta nekem a megoldókulcsot, így otthon jobban megérthetem a feladatokat. Emellett komponálnom kellett valamit éneken, ami eléggé viccesre sikerült. Megérzés szerint pakolgattam a hangjegyeket az öt vonal valamelyikére. Majd azért egyszer meghallgatnám, hogy valaki eljátssza zongorán (a symában teltház előtt).  De a hét iskoladíját az a történelemóra nyerte, amelyiken ki kellett mennem a táblához valamit kifejteni az "ipari forradalom hatásai Angliában" témáról.

Drezda

      Az egész annyival kezdődött, hogy:
"Marci, el tudnád mondani, hogy mit látsz a képeken?" 
" Sajnos innen nem látom jól"         - gondoltam ez majd megfelelő ürügy lesz arra, hogy elpasszoljam a kérdést... Nem lett.
" Akkor gyere, ki nézd meg jól és mondj pár szót a különféle iparok összefüggéseiről."      - Szépen felálltam, magabiztosan, mintha lett volna fogalmam arról, hogy mit is fogok mondani. Reménykedtem benne hogy amire odaérek majd csak kitalálok valamit. Kivonultam a lehető leglassabb módon, de annak ellenére úgy mint egy professzor, aki most fogja megoldani az globális felmelegedés problémáját. Mikor odaértem még mindig nem tudtam, hogy hogy is lesz ez. A képekhez hiába jutottam közelebb magyarul nem tudtam volna megmondani hogy mi is látható rajta. Az viszont érezhető volt, hogy ezek a különböző iparágakat akarták szimbolizálni. Mit is kéne most csinálnom, áh igen összefüggések.... Felvettem a krétát és elkezdtem vonalakat húzogatni a képek közé. Közben síri csend volt a hátam mögött, a teremben senki sem tudta, hogy mi is van éppen készülőben. Mikor úgy gondoltam, hogy öt vonal elég lesz és ez így már jól néz ki, megfordultam és ezt három szót sikerült mondanom:
"Szén.., szövet., vonat.."           - Valami ilyen reakcióra számítottam:

Ennyire sajnos nem nyűgözte le őket a dolog. Minden estere azért én szépen összefoglaltam a tananyagot.

 Hétvégén pedig családosan (Peter kivételével) Drezdába látogattunk a legidősebb fogadótestvéremnek segíteni a költözésben. A város hihetetlenül szép, le voltam nyűgözve. Találtam időt városnézésre is a sok munka közepette. Mivel egy kis lakásban voltunk elszállásolva, így én a gyerekszobában emellett a rosszcsont mellet kaptam helyet:
A szállás megérdemli az öt csillagot: Esténként lágy kellemes gyereksírásra aludhattam el, egy puha gerincerősítő kanapén, ami az éjszaka folyamán különböző jóga pozíciókba kényszerített. A all-inkluzív ellátásba benne volt még "hajnali hatórai ébresztés visítással" napirendi pont is.
Az alváson kívül tényleg mindent élveztem, megkockáztatom, hogy ez volt az eddigi legeseménydúsabb hétvégém.

 Hát akkor, Hét VI. Erről pont ma beszélgettem Uteval, aki megkérdezte, hogy mennyi ideje vagyok itt. Mondtam hogy pont ma hat hete, de egyáltalán nem érzem annyinak. Olyan mintha még csak most jöttem volna. Erre ezt a választ kaptam: "Csak hat hete? Nekem olyan mintha már négy hónapja itt lennél" Hát nem tudom, hogy ezt minek vegyem. Lehet hogy ez ezt jelenti: "Olyan szenvedés volt veled ez a hat hét mintha négy hónap lenne".
 A legrandomabb megtanult szavak: 
           
                           kandieren     -    kandíroz
                           e Fiber          -   rost
                           unnachahmlich  -    utánozhatatlan
                           strumerprobt      -  viharedzett

Pantomim használat: pontosan egyszer
      Összességében: 
                 Napi egy oldal olvasás a könyvből, egy nyelvtan program 45 perces használata, szómemorizáló program, és a kifejezéstár memorizálása a suliban. Ezekkel a dolgokkal igyekszem most minél magasabbra repíteni német nyelvtudásomat. Emellett a suliban német órán verseket olvasok és értelmezek, Goethe igyekezett olyan szavakat használni amikkel feladta a leckét.

Megismert emberek száma a héten: 5+  
Összesen: 145+

Honvágyérzet: 0%            

Szemléletem: Ügyetintézni németül nehéz. Ha egy utazás minden egyes pontját biztosan akarom látni akkor legalább egy napot fog az igénybe venni, hogy mindenkivel pontosan egyeztetek. Következőnek ha ilyen feladatom lesz, akkor minden más feladatot átteszek más napra.

Egyre soványabb ez a bejegyzés.... jövő hétre kitalálok még valami plusz szempontot ide. 

     A hétvégém szerencsére elég eseménydúsan telt. Mondjuk amikor nincs ennyi program, akkor is találok magamnak valamit, amit csinálhatok.  A "pózolj egy tál paradicsommal" pályázat e heti győztese

   Mivel a fogadószüleim tíz napra elutaztak, így ketten maradtunk otthon Peterrel, viszont időnként benéztek családi barátok, hogy lecsekkolják életjeleinket. Így történt ez szombaton is, amikor is egy középkorú házaspár jelent meg a kapu előtt:
    Igazából nem nagyon sikerült megértenem, hogy kik is ők pontosan a családnak, de azért bátran beszálltam az autójukba Peter után. A programot se értenem tökéletesen, de hagytam magam meglepni. Először egy hangulatos éttermet látogattunk meg, ahol egészen jót beszélgettem velük, de sajnos előfordul, hogy tizenöt perc után az ember már nem képes a semmiről többet beszélni, így hát kifejlesztettem egy tökéletes módszert erre a problémára. Az éttermi társalgási technika: A lényege az, hogy mindig a másikat kell beszéltetni pár szavas kérdésekkel: "Tényleg, miért?" "Wow, hogyan?" " Ez mikor történt?"A módszer fejlesztése közben használtam a modern tudományt

    Ezzel a módszerrel képes vagyok azt éreztet fenntartani, mintha iszonyatosan elmerülnék a sztorijukban, nem kell beszélnem, és mivel utólag úgy érzik, hogy a beszélgetés folyékonyan ment, elkönyvelik, hogy jól tudok németül. Ha kifogyok az apró kérdésekből, jön egy másik alap téma, ha azokból is, akkor csak  szépen elkezdek enni és evésközben mindig kevesebbet beszélünk. Hihetetlen eredményeket lehet vele, amíg az ember analfabéta.
    Ez után elmentünk egy bowling klubba, ahol iszonyatos szerencsével sikerült valahogy egy második helyet összevakarnom a pontversenyben. Néha ugyan nehézségemre esett eltalálni a pályát a golyóval, de végül is a  négy főből álló amatőr ligában elért második helyezésem magától beszél.Mindenhol beléjük botlik az ember...

    A játék után megbeszéltük, hogy elmegyünk moziba és ez így is történt. Elég magasak itt a mozijegy árak, négy mozijegy (popcorn és üdítő nélkül) 42 euró, azaz körülbelül 13 ezer forint. Durva... A "tschick" című filmet néztük meg, amit innen nagyon sok szeretettel  ajánlanék a rajztanáromnak, és azoknak akik gyerekkorukban csináltak pár nagy hülyeséget a haverjaikkal. Akik rendszeresen járnak moziba már biztosan találkoztak olyan emberrel, aki minden  áron igyekszik a többiek filmesélménybe belerondítani azzal, hogy " És most jön az amikor....", " A végén meghal Han Solo"  vagy csak éppen hangosan kommentálják a vásznon látottakat. Sajnos nekem volt szerencsém ezt megtapasztalni, hisz drága fogadótestvérem, nem bírta ki hogy meg ne szólaljon minden tizedik percben legalább egyszer. Nem baj, valahogy túléltem, meg valahogy ő is.
   Vasárnap elbicikliztünk az egyik barátomhoz, és fociztunk egy jót. Sajnos a lábam kicsit megszenvedte ellenfeleim stoplis cipőjét. Azóta is próbálom kiszedni a cipőmből az erre utaló nyomokat.
    A hétvégén lyukas időmben elkezdtem megszervezni, hogy eljuthassak az Oktoberfestre, mert ha már egyszer itt vagyok, akkor miért ne nézném meg magamnak. Meglátjuk sikerül-e megvalósítani, egyenlőre vannak még kérdéses részek, hisz az út oda vonattal jó esetben is öt óra.

Ez a kis iromány az elmúlt három nap történéseit fogja összefoglalni, mert most van miről írnom.:
         Kezdjük a pénteki történettel. Az iskola után ott maradtam az osztálytársaimmal meg még pár kisebb fiúval egy órácskát kosarazni.Jót játszottunk, bár az idő egy tetemes részét azzal töltöttem, hogy az aprópénzt (ami a hetek során a farmerem farzsebében összegyűlt) szedegettem fel a földről, miután minden ugrás után kiesett egy-egy érme. Ugyan gondoltam rá a hetek során, hogy kis dizájn lyukat befoltozzam a zseben, de mindig halogattam a dolgot.
       Egy óra után szépen lassan elkezdtek hazaszivárogni az emberek. Már teljesen kiürült az iskola és a pályán is páran maradtunk. Nem nagyon siettem sehová, ezért játszottam amíg tudtam. Amikor az utolsó ember is hazaindult és vitte a labdát is, én is jobbnak láttam hazabiciklizni. Szépen komótosan odasétáltam a a táskámhoz, amin a pulóverem meg egy kiló aprópénz hevert. Egy mozdulattal visszahelyeztem őket megszokott helyükre és utána elindultam a tőlem pár méterre lévő hátsókapuhoz melynek túloldalán a biciklim pihent. Láttam is a kis piros biciklit, már a fülembe helyeztem a fülhallgatót és kimentem a kapun. Vagyis kimentem volna, ha nem akad meg a kilincs miközben lenyomtam. Bezárták. Hát ez remek, gondoltam magamban, most sétálhatok körbe a tíz perces kerülőúton. Beletörődtem a helyzetembe és lassan megfordultam. Már éppen indultam volna, mikor megpillantottam a kis félméteres focikaput a két méteres kerítés mellet. És akkor fantasztikus látomást láttam: "Körülbelül négy méter nekifutás elég lesz.... A kis kapu mint egy dobbantó funkcionál majd... Páros lábbal a felső kapufára ugrok, majd a kezeimet megtámasztva a kerítés tetején a lábaimat átlendítem és szabad vagyok...... Gyönyörű elképzelés, most áttérhetünk a megvalósításra.." Odaálltam a Nasa emberei által pontosan kimért négy méteres távolságban lévő kezdőponthoz és gondolatban felvettem a pókembermaszkot. A fejemben ez a dallam ment.

 És akkor elindultam, a másodperc tört része alatt gyorsultam fel a fénysebesség kétszeresére. A probléma az volt hogy az ugrás előtti pillanatban az összes érme kihullott a zsebemből, így hát megálltam.  Épp hogy csak megfordultam és leguggoltam, hogy összeszedjem amikor láttam hogy az igazgató befordul a sarkon, a kis aktatáskájával hazafele menet. Ha nincs ez a lyukas zseb, meg a pénz én valószínűleg abban a pillanatban a kerítés tetején lettem volna, tíz perc múlva pedig az igazgatói irodában. Aztán mivel neki volt kulcsa és ő is éppen kifelé ment, így hát kiengedett. Mi ebből a tanulság? Halogatni nem jó dolog, de néha megéri.  Valami mélyebben szántót is leszűrhetnénk belőle aminek értelme is van, de minek. 
A 24 órás időkorlát miatt a blog másik felét csak holnap tudjátok elolvasni :)

  Az elmúlt héten kedves fogadóanyukám felajánlotta, hogy pucolhatok zöldbabot, ha van egy kis időm a délután.  Ennyi idő alatt megtanultam, hogy semmire sem szabad nemet mondani, hátha lehet belőle valami jó történet, még ha csak bab pucolásról van is szó . Hát ebből lett. 
   Tíz perccel később már kint ültem a teraszon a kis asztalnál, kezemben egy kis késsel, ölemben egy tál babbal. Anyuka látta, hogy elég szerencsétlen vagyok, és attól félve, hogy a végén még levágom az ujjaimat, inkább gyorsan leállított. Finom utalást tett rá, hogy mi lenne ha az ujjaim helyett inkább a babok végeit nyiszabonám le. Nem kellett hozzá két perc, és én forradalmasítottam a bab pucoló ipart. Percenként  megtisztított babok százai estek a tálba. (Most versenyzek magammal, hogy ki tudja többször leírni a "bab" szót egy blogba. Az előző pár mondatot visszaolvasva azt hiszem nyerni fogok.) Ute mivel látta, hogy ennyire jól megy nekem, és mivel programja volt, közölte, hogy most el kell mennie, de majd ha befejeztem a maradék 50 kiló(ha nem is volt annyi, én annyinak éreztem) megtisztítását, akkor vigyem fel a tálat konyhába. 
   Telt-múlt az idő, végül végeztem. Legalább egy óráig csináltam egy ültő helyemben, ezért gondoltam sétálok kicsit a kertben, a tálat pedig szépen letettem a padra, gondolván úgyse lehet ott baja.
    A történethez hozzátartozik, hogy a családnak van egy kutyája, Lia. Ez a kis állat minden apró dolognak nagyon tud örülni, legyen szó csak az esti konzervéről vagy pedig egy darab kavicsról az Elbában:

    Szépen körbejártam a kertet, felszedtem az almákat a földről, meglocsoltam a virágokat, szórakoztam egy kicsit a csirkékkel. A procedúra körülbelül tíz percig tartott. Mikor visszaértem eléggé megdöbbentem. Hát mit csinált ez a kutya, egyem meg, hát mit?! Hát nem megette verejtékes munkám gyümölcsét?! Ott csámcsogott jókedvűen, miközben a szájából két zöldbab lógott ki. A tál jó egyharmadát sikerült elpusztítania mire közbeléptem. 

Az arcod amikor Lia megeszi a babodat          
       Jó népese cím lenne: A paszuly evő kutya. Azt meg már mondanom sem kell, hogy aznap este nem a ebből laktunk jól. Nem baj, legalább neki ízlett. Még aznap este elvittem sétálni a folyóhoz, kimondhatatlan hálám jeléül. (Azóta próbálgattam és nem csak a babbal ápol szoros viszonyt, hanem a répát is megrágcsálja és a krumplit is boldogan fogyasztja.) Fut utánam, azt hiszi van még nálam zöldség

    A héten még történt velem ez, az. Voltam koncerten, várat látogattam, körbenéztem a kis városomban,  hangulatos helyeken ettem, sikerült felhúznom akaratom ellenére muzsika tanárt. De hát mi mást csinálhatna az ember, minthogy Mozart parókában idétlen bűvésztrükköket mutogat a teremben lévőknek. Legalább a diákok értékelték.

    Köszönöm a sok pozitív visszajelzést, kedden és vasárnap este van mindig új poszt, egyre több képpel.
    Snapchat: marci17171

 No, van egy kis időm, megnézzük mit tudunk kihozni ebből a sztoriból. Szerdától szombatig egy cserediák találkozón voltam Brémában. Nagyon jól éreztem magam és rengeteg új és egyben különböző embert ismertem meg. Ebből adódik, hogy rengeteg sztorim van, de ha mind leírnám még holnap is ezt olvasnátok, ezért egyből a legutolsó estére ugrok. Lássuk csak:       A program szerint estére hajókázás volt beiktatva grillezéssel egybekötve. Jutta Fischer vezetésével szépen át is vonultunk a szállástól a hajóig, miközben szinte az összes cserediák az újonnan megtanult  magyar káromkodások színes tárházát skandálta . Jutta Fischer a németországi program admirális generálisa, más néven ő itt a fő-főszervező. Eme program előtt három órával még arról papolt, hogy ha a fülébe jut, hogy egy csepp alkohol is lefolyt a torkunkon, vagy egy szál cigaretta a szánkhoz ért a németországi itt tartózkodásunk alatt, akkor könnyen repülőgépen találhatjuk magunkat hazafelé menet.                                                                      Előző esti elfoglaltság
    Ebben a tudatban érkeztünk meg a hajóra, ahol a felszálláskor welcome drinkkel fogadtak, választhattunk pezsgő és sima narancslé között. Mindenki úgy gondolta, hogy ez valami tesztszerűség, ezért jobbnak láttuk a narancslevet elvenni a tálcáról. Mindenki, kivéve Daniel, az orosz srácot, aki, ahogy a hét folyamán rájöttünk, nem nagyon zarvartatta magát a szabályokat illetően. Ő egyből három pohár pezsgőt vett el és ahelyett, hogy sunyiban megitta volna őket, helyet foglalt Jutta mellett. A nő nem nagyon értette a dolgot, ezért mókásan megkérdezte : 
  - Az egyiket nekem hoztad, ugye?  - Daniel halál nyugodtan ránézett és: 
  - Nem, ez mind nekem lesz.  - Aztán mintha csak három feles lett volna, öt másodperc alatt mindhárom pohár üres volt. Juttának ideje nem volt válaszolni, de ezután már nem is akart. Mi, a többiek akik szintén nem nagyon akartuk elhinni amit láttunk, sírtunk a nevetéstől.
     A helyi mondák szerint Daniel még többször meglátogatta az este folyamán a pultot így nyolc óra tájt már egészen kellemesen érezte magát.  Még egy mély egyórás beszélgetésbe is bocsátkozott az admirálissal az élete értelméről. Ahogy utólag kiderült a hajókapitányát is meglátogatta a két órás út alatt.  A vége felé kinézett hozzánk a hajóorrba, ahol csak mi, cserediákok voltunk és éppen meséltük egymásnak a hülye sztorijainkat. Daniel is elszerette volna mesélni az övét, csak előtte még el akart szívni egy szál cigit. Ekkor már annyira nem csodálkoztunk ezen sem. Az egy szálból végül három lett. Aztán neki kezdett. Kicsit nehézkes volt az elején megérteni amit mond, de két perc után hozzászokott az ember füle az akcentusához. És akkor meghallgattam életem legelvetemültebb sztoriját, amit a hollywoodi forgatókönyvírók sem alkothattak volna meg durvábbra. Ezt most nem fogom ide leírni, de az elbeszélésben elhangzottak a kecske és a sztriptízbár kifejezések két percen belül.                                                                   A világ legvékonyabb pizzája
    Aztán az estefolyamán történt még ez az, amit most inkább kihagynék, de valahogy ott kötöttünk ki, hogy fél háromkor tizenketten  tartózkodtunk az ötfős szobánkban, ketten a folyosón rohangáltak és végül a portás jött fel szétrobbantani a bulit.
    Másnap reggel mindenki Németország legeltérőbb pontjai felé vette az irányt, de tudtuk júniusban az országos cserediák találkozón látjuk még egymást.