A csütörtöki estémet az a gondolat nehezítette, hogy másnap ének dolgozatot írok, amiből enyhén szólva is analfabéta vagyok. Úgy gondoltam nem most fogom elkezdeni a három hónapos előző évi anyag megtanulását, így egyszerűen nem foglalkoztam a dologgal.
       Másnap a suliban mindenki ének füzetekkel rohangált és kérdezgették egymástól az anyagot. Aztán szépen lassan elérkezett az ének óra. Megkaptam én is magam elé a dolgozatot és szépen lassan megfordítottam, tudván nincs mit veszítenem. Meglepetésemre csak kilenc kérdés volt a papíron (amint utólag kiderült kilenc igen  nehéz kérdés). Viszont minden kérdés alatt négy válasz lehetőség volt, mellettük kis négyzetekkel, ahová az Xet kellett tenni. Mivel egyik kérdést se értettem, így minden kérdésnél volt 25% esélyem nyerni (ekkor ezt a dolgot már úgy fogtam fel mint egy játékot). 
    Szépen végig mentem kérdésről-kérdésre: " Itt legyen a C, az szimpatikus, A, B, legyen a C megint, várjunk csak, a D még nem is volt, akkor ez most az lesz. Huh, itt a B válasz lehetőség Johann Sebastian Bach, ő eléggé ismert, nem lehet hogy ne ő legyen az amire a kérdés rákérdez, beikszelem. Itt évszámok is vannak?! 1823, 1801, 1798, 1703. Pont 17 éves leszek 03 hónap múlva, csak ez lehet a válasz." Valami hasonló algoritmust követve körülbelül 2 perc alatt végeztem, aztán felálltam elsőként és beadtam. Mindenki nézett egy nagyot, a tanár pedig megkérdezte, hogy biztos-e vagyok a válaszaimban, én pedig olyan büszkén vágtam rá, hogy igen, mintha egy szót is értettem a papíron lévő dolgokból.
          Óra végére kijavított mindent a művész úr, és felolvasta az eredményeket. A legtöbben öt pontokat írtak, akik jónak számítottak azok hetet, nyolcat, de ők is 15 percig gondolkoztak a dolgon. Nekem valahogy sikerült összevakarnom hat pontot és ennyi idő alatt ilyen jó dolgozatot nem írt még senki soha.  Meg volt döbbenve mindenki, megkérdezték, hogy hány éve tanulok zenét illetve milyen hangszeren játszom, a tanár úr egyből azzal fenyegetőzött, hogy be tesz az iskola zenekarba. Ekkor közöltem velük a rideg tényeket, miszerint életemben nem tanultam zenét,soha nem játszottam hangszeren és még kottát olvasni se tudok. Azt hiszem kicsit szíven ütötte őket a dolog. Szerintem lemondtak rólam zenekar ügyileg.
     Azután a szünetben beszélgettem pár sráccal, akik délutánra meghívtak focizni a helyi pályára. Focizni nem igen tudok, erősen a botlábú kategóriába tartozom, de ennek ellenére szívesen csinálom, meg az elmúlt hetekben minden felajánlásra igent mondtam, úgy gondoltam, hogy nem most fogom abba hagyni. Így kimentem délután a pályára.
      Az elsők között értem oda és amíg vártunk a többiekre passzolgattunk, cseleztünk. Magam se értem hogyan, de pont mikor megérkezett a további hét ember, olyan kötényt adtam az egyik német srácnak, hogy Cristiano Ronaldo sírna örömében. Ekkor többen megkérdezték, hogy tudok-e focizni, milyen klubban játszom. Mondtam, hogy "Nem csak szerencsém volt." Még játék előtt szerettek volna kapufás játékot játszani, aminek körülbelül az a lényege, hogy tizenegy méterről kapufát kell lőni. Nagyon kedvesen átadták nekem a kezdés lehetőségét. Már lelki szemeim előtt láttam, hogy a lövésem a kapu két méteres körzetét nem fogja eltalálni. Neki futottam és olyan felső kapufát lőttem, hogy majdnem elhajlott. Tátva maradt a szájuk, és akik még eddig nem tették megkérdezték, hogy igazolt játékos vagyok-e. Mondtam, hogy én aztán nem, ilyen ezred fordulónként egyszer van.                 
           Lement  az első kör, a további kilenc emberből egy se rúgott kapufát. Megint én következtem. Egy srác  mondta, hogy ha ilyen jól megy, akkor most csukott szemmel lőjjek. Mondtam kicsit se nagyzóan, hogy " Én csak úgy tudok". Becsuktam a szemem és pár másodperc múlva csattant a kapufa. Ezt már én se hittem el, de ők se láttak még ilyet. "Ilyen nincs, ilyen nem lehet" mondták. Én meg ott álltam, mint valami futball mester, de nem akartam már többször elmondani, hogy nagyon mázlis vagyok . Ezt a játékot azután nem sokkal befejeztük és csapatot választottunk. Volt olyan, aki 10 éve focizott, volt aki 7, meg olyan is aki 5, de abban a tudatban lehettek, hogy én a bajnokok ligájában játszom, ezért engem választottak elsőnek.             
        Nagy hiba volt :,).... Mondanom se kell, hogy egy ujjamon meg tudtam volna számolni, hogy hányszor vittük át az ellenfél térfelére a labdát, enyhén szólva is földbedöngöltek. De mégis azt tudom mondani, hogy mi nyertünk, mert a vége fele már sírva nevettünk a földön a hatalmas luftjainkon. 
              Mikor hazaértem, boldogan feküdtem le aludni, mert tudtam ma is újabb barátokat szereztem.