A héten nem írtam semmit, ahogy ezt egy páran észrevettétek, ugyanis egész héten úton voltam. Egy Internationnal Week névre hallgató cserediák találkozóra utaztam egy Braunschweig nevű városkába.
      Ohhh jeee Nagyon jól szórakoztam a hét minden egyes napján, ezért még mielőtt bármit is írnák szeretném megköszönni a szervezőknek. Akik nem beszélnek magyarul... És nem tudnak a blog létezéséről sem... De azért köszönöm. Rengeteg jó történetben volt részem, ezért most  filtereznem kell, ki választottam egyet, amihez most éppen kedvem van és jól elmesélem. Itt egy dal, ezt hallgatom most. Ír beütésű nóta.
      Csütörtök este volt a hivatalos lezáró bulija a hétnek, de még előtte betértünk egy All-You-Can-Eat Pizzériába. Soha nem voltam még ilyen helyen, vagyis nem ilyen rendszerrel. 8 Eurót kellett fizetni végtelen Pizzáért. Úgy volt kitalálva az étterem, hogy a pincérek járkáltak az asztalok körül, frissen sütött, szeletelt pizzákkal a kezükben és miközben elhaladtak melletted közölték, hogy milyen pizza van náluk. Ha szeretnél belőle megízlelni egy szeletet, akkor finoman jeleztél neki egy barbár üvöltéssel, hogy gyorsan ide tegye le az utolsó tálcán lévő darabot, nehogy valamelyik másik asztalhoz vigye.
      Az asztalunknál ülő pár sráccal kitaláltuk, hogy versenyt rendezünk egymás közt: ki tudja a legtöbb szeletet magába tömni. A nyeremény az egész estére szóló ingyenes italfogyasztás volt: Aki nyer nem fizet.
       Elkezdődött a nagy verseny. Én az első 6 percben megettem 4 szeletet. Tudtam, hogyha gyorsan eszem sokat akkor nem fogom sokáig húzni. A taktikai edzőm lassítást javasolt. A többiek még csak 1-1-eknél jártak, így volt elég időm kipihenni magam.
        Éreztem, ha nyerni akarok, akkor elég folyadékot kell innom, hogy a pizza jobban csússzon, de nem túl sokat, nehogy az ital foglalja el a helyet a gyomromban. Optimalizáltam az ivászatot 2 korty per szeletre. Megindult a maratoni rész.
         Valahogy eljutottam nyolcig, ami ugye egy egész pizzát jelent, körülbelül 20 perc alatt. A versenytársaim még csak 6-nál jártak, de nagyon érezhető volt, hogy jönnek fel és minden pillanatban utolérhetnek. Összpontosítanom kellett.
         10-nél edzőm úgy döntött, hogy itt az ideje megszabadulni a bennem rejlő folyadék többlettől és kiruccanni egy csurrantás erejéig. Mikor visszatértem, feldúlva realizáltam, hogy álnok, de ravasz vetélytársaim chili szószt csöpögtettek az italomba, ezzel pár perc időt nyerve, amíg a pincér kihozza a következő poharat. Ezzel a kiváló húzással elérték, hogy 13. szeletünk már mindannyian egyszerre gyűrtük le, fej-fej mellett.
          Ennél a pontnál rajtam kívül már csak 2 versenyző maradt a játékban, mindketten cseh színekben versenyeztek. A legendák azt beszélik a gyomruk az átlag négyszeresére tud tágulni pizza evéskor, kegyetlen ellenfelek.
           A 14. szelet iszonyatosan lassan ment le. Csak rágtam és rágtam és rágtam. Valahogy nem akart vége lenni. Mikor végre végeztem, úgy döntöttem megint meglátogatom a WC-t, de ekkor már magammal vittem az italom biztosításként. Végül úgy döntöttek, hogy ők is jönnek, hogy teljesen igazságosak legyünk. (mint az óvodások)
             A 15. szelet gyorsabban sikerült, mint a 14., de már nagyon éreztem, hogy a vége felé járok. Tudtam, hogy a gyomrom már 100%ig tele van és már semmi se bele, de számításaim szerint még egy szelet még azért valahol csak el tud férni a nyelőcsövemben.
             Soha az életben nem ettem még ilyen lassan. Minden harapás után legalább 2 perc  szünetet tartottam. Legbelül könyörögtem a gyomromnak, hogy ne robbanjon fel. Már csak a pizza széle volt a kezemben, de bárhogy erőlködtem nem sikerült. Elkezdett fájni a hasam, éreztem, hogy nagyon feszül. Megint megcéloztam a mellékhelyiséget. 
      Amikor odaértem, elgondolkodtam egy, ahogy utólag egy kreatív barátom elnevezte, TH-án. (TH: pizza evő versenyeken használt szakzsargon; Technikai Hányás.) Végül nem volt elég lelkierőm ezt kivitelezni, úgy éreztem nekem itt véget ért a verseny.
        Mikor visszaértem még lenyomattam 10 perc alatt azt a csücsköt, ami maradt, de tovább már nem jutottam. 16. A többiek is nagyon szenvedtek, de az egyik még valahogy megoldott még egyet, a másik még kettőt. A cseh erők győzelmet arattak.
      Összességében azt mondhatjuk, hogy dicsőséges este volt, mert soha nem gondoltam volna, hogy tudok ennyit enni. Meg ha úgy nézzük jól is jártam, mert a többiek csak nagy nehezen tudtak felállni az asztaltól.

Megkértek, hogy írjak németül élménybeszámolót az iskola oldalára. Nagyon sokat fejlődtem év eleje óta a nyelvben :)