A héten az iskolai sí tábor volt. És jó ég nem találok jó magyar szót, a német stattfinden-re, most be kell érnetek egy „volt”-tal. Najó, ez idegesít, most ez egy kicsit kínos, de németről fogok magyarra fordítani.

 „stattfinden: lejátszódik, helyet foglal, végbemegy, megtörténik.”

Hát ez nem működne annyira magyarul. De mindegy… és vissza olvastam, és jaj de jó, a szórend se stimmel. A héten volt az iskolai sí tábor. Vicces blog lesz ez. Eddig statisztikailag van 1 mondat tényálladék, és 20 elmélkedés annak az 1-nek a helyesírásán. Nagyon kis produktív vagyok ma. Na, vissza a sztorihoz.

Szóval, mivel sokan az osztályunkból, abból a 19 főből, 11 Franciahonban síelt, a tanárok úgy gondolták, hogy a csökkentett létszámnak már csak nem tartanak rendes tanítást, mert úgy valami hasznosat is lehetne csinálni, ezért egész héten ültem és filmeket néztem, miközben azon gondolkodtam, hogy mennyivel hasznosabb dologgal tölthetném el az életidőmet. Volt olyan óra, ahol nem is témához kapcsolódó filmet néztünk… „Gyerekek nem készültem, de hoztam egy jó kis DVD-t, a családdal megnéztük a hétvégén, remélem nektek is tetszeni fog.”

De volt persze jó oldala is a dolognak. Páran nem a filmekkel próbálkoztak, hanem megpróbálták az időhúzás egy másik kártyáját kijátszani. A cserediák-kártyát. Óráról-órára előkerültem, legtöbbször csak az általános kérdésekkel jöttek, milyen itt, mi van otthon, mik a különbségek, de azért volt pár érdekesebb feladat is. Ezek közül az egyik a filozófia órán történt.

Ki kellett mennem egy nagyobb, egybevont csoport elé és felírni a táblára valami filozofikus gondolatot, magyarul. Tippelhetsz egy felet a cím alapján, hogy melyiket sikerült kiválasztani. A dolog játékká változott, aminek a lényege az volt, hogy a többieknek ki kellett találni melyik mélyenszántó idézetet választottam.

Mivel senki nem tudott egy szó se magyarul, annyi esélyük volt beletalálni, mint vak embernek a darts táblánál. Az irány meg van nagyjából, de a valószínűség mégis kicsi arra, hogy összejöjjön. Senki nem tudta kitalálni, de még egy jelentkező volt.  A tanár úr. Kicsit fokozta a már így is hatalmasan drámai izgalmakat: „A mondat hosszából és a tagolásából, azt mondanám, hogy…” – nagy levegő – „Persze én is tévedhetek, nem fogok ettől rosszul aludni...” - nagy levegő – „Azt mondanám, hogy esetleg ez a mondat, de tényleg csak esetleg…” – lassan kiszippantotta már az összes levegőt a teremből – „Ez az „Ich denke, also bin ich” lehetne.” A válasza helyes volt, én csak bólintottam, de ami ezután következett, arra nem nagyon számítottam… Szerintem senki más sem a teremben. A fickóból kirobbant valami nagyon-nagyon mélyről. Felpattant a székről és:

„Igen, IGEN, IIIIGGGEEENNN! De jó vagyok, Istenem, nem hiszem el! Ti elhiszitek? Ugye hogy nem. IGGEEENN. Annyira jó vagyok, el sem hiszitek. BUMM, kész magyar tehetség vagyok!!” A jelenet közben körbefutotta az osztályt, még egy padra is fel akart ugrani, mondjuk nem sikerült neki, de ez annyira nem rontotta el a kedvét. Futott tovább. „IGEN. IGEN. ENNYI!”

Régóta nem láttam ilyen show-t, ráadásul ingyen volt. Youtubon ezt több millió megtekintést hozna a konyhára. Hátha lesz még ilyen, készenlétben tartom a telefonomat.