Egy héttel ezelőtti szombat a estét a szomszédoknál töltöttük családostul. Vacsorára voltunk hivatalosak és a programban szerepelt még egy kis társasjátékozás. Szépen átbattyogtunk hét körül, vittünk valami kis ajándékot is, mert hát nem illik csak úgy beállítani zabálni. 
   Mikor megérkeztünk, le kellett vennünk a cipőnket, és a házigazdák szép aranyos sárga papucsokat adtak, hogy nehogy megtaláljunk fázni. Amikor beléptünk az ebédlőbe egy hurka szerű teremtmény ugrált. Leginkább egy rugóra hasonlított, ami néha kinyúlt aztán összement. Így nézett ki: 

   Aztán leültük az asztalhoz, ami már bőségesen meg volt terítve. A kutya még most sem volt hajlandó megnyugodni, ezért szerető gazdái jutalom falatta tömték tele a száját, hátha akkor nem tud majd megszólalni. A taktika bevált. Megkezdődött a procedúra: beszélgettünk, ettünk, beszélgettünk, ettünk... ez folyamat ilyen sorrendben lement vagy ötször. Szépen lassan mindenki tele lett. Tacskó Úr is szépen  vacsorája végéhez ért és leheveredett az asztal alá pihenni. Mi pedig elkezdtük a valaha játszott legegyszerűbb kártyajátékok egyikének lebutított verzióját játszani.
  Játék közben éreztem, hogy a kutya elkezdte masszírozgatni a lábamat, de annyira belefeledkeztem abba a roppant izgalmas játékba, hogy nem volt valahogy kedvem lenézni az asztal alá. Teltek-múltak a körök és lassan megszoktam a kellemes melegséget nyújtó fűtő berendezést a lábamnál. Egyszer csak éreztem, hogy valami megszúr. Felhúztam a terítőt és hirtelen mindent megértettem. Ez az aranyos teremtés nem azért volt ennyire csendes, mert elaludt, hanem mert volt elfoglaltsága. A szép sárga szobapapucsomból húsz perc alatt tangapapucsot szobrászkodott. Cafatok hevertek a lábam körül mindenhol. Úgy ette le a papucsot a lábamról ilyen kis idő alatt, hogy észre se vettem. Mi művészet, ha ez nem?! Mennyi ideig gyakorolhatta ezt valamilyen szerzetes templomban? Döbbenetes. A zsebtolvajok példát vehetnének róla.
    Miután közöltem az asztal felett tartózkodókkal, hogy mi is történt, a házigazda nem nagyon volt meglepődve. Csak annyit mondott, hogy mindig ez van. Ja, akkor oké, ez tényleg tök normális, én tévedtem, bocsi. Aznap este betolt még egy papucsot. Nagyon élveztem nézni, hogy hogy dolgozik a jómunkásember.